Versenykiírás 2012

4. Magyar Siklóernyős Liga versenykiírása

"On a Serbian and Croatian language information: Beata Bognar (facebook and skype)"

Alap gondolat:
Előre megadott időpontokon és helyeken versenyzünk. A versenysorozat Magyarország területén zajlik a megadott helyszínek valamelyikén. (Eger-Eged hegy, vagy Pásztó- Nyikom) Szeretnénk az utánpótlásnak is lehetőséget adni a tanulásra és a versenyzés megismerésére.
A helyszínek időpontját a verseny előtt 30 nappal már nem változtatjuk ill. helyét az időjárás (szélirány, erősség) miatt csak az előre meghirdetett helyeken belül változtatjuk, így azok előre tervezhetőek. Ha az időjárás alkalmatlan vagy versenynap nem értékelhető, a napot töröljük.
A liga versenyzők a feladatkiírók által maghatározott feladatot elfogadják, és verseny körülmények között, tudásuknak megfelelően megrepülik.
Feladatkiírók: Az első versenyen a 2011-es Liga eredménye szerint, a többi versenynapon a Ligában vezető és az adott fordulón jelen lévő első 5 helyen álló versenyzői csapat készíti a feladatkiírásokat, illetve más versenyekre ráépülve az "alapverseny" kiírói határozzák meg a feladatokat és azokat a Liga versenyzői elfogadják.
A fordulok után (3 napon belül) mindenki feltölti a repülését az xcontest.org oldalra. (ha bármi hiba miatt az oldal nem fogadja az igc-t úgy azt a "liga" sem értékeli.) A repüléseket más módon (e-mail, vagy egyéb adathordozón) csak akkor tudjuk elfogadni ha az feltöltésre is kerül. (A nyilvánosság kizárásának elkerülése miatt.)
Egy, vagy több kiértékelő leszedi a regisztrált versenyzők repüléseit és értékelést készít.
Az utolsó versenynapot követő hét elején az összesített eredmények megjelennek a blog-on.
A beérkezett, értékelt és nyilvánosan kihirdetett teljesítmények alapján követhető a Liga állása.
Feladatok: céltáv, hurok, háromszög, törtvonalú céltáv, szabad táv.
Értékelés: A versenynapok a következő módon lesznek értékelve. Minden versenynap értékelve lesz de a verseny végeredménye a legjobb 4 eredmény pontjaiból tevődik össze. 4 vagy attól kevesebb forduló esetében a 3 legjobb eredmény számít. A versenyt az nyeri akinek a verseny végén a legtöbb pontja van.
Értékelés az FS értékelő program alapján.

Díjak:

A liga versenysorozat végeredményének díjazása:

Összetett

1. Helyezett: Kupa, érem (ASE és a SIRESZ támogatásával)

2. Helyezett: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)
3. Helyezett: Kupa , érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)

NŐI
1. Helyezett Női: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)
2. Helyezett Női: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)
3. Helyezett Női: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)

Újonc
1. Helyezett: Kupa (aunAIR paragliding támogatásával)

Új-onc Díj: A ligában a legjobb eredményt elérő

- 5 évnél/szezonnál kevesebb ideje repülő pilóta (azaz 2007 tavasza után kezdett)

- verseny alatt max DHV-2, (CEN-C) ernyővel repült eredménye értékelhető

- soha nem nyert még Újonc kategóriát,


További támogatói felajánlások!


Továbbra is várjuk, a támogatói felajánlásokat!

A FAI kalendáriumban is megjelenő és FAI2 versenyként meghirdetett Liga fordulók a FAI szabályoknak megfelelően külön is értékelve, díjazva lesznek, kupákkal.

Érvényes nap:
A feladat kiíró 5 fő a napi (safety committee) akik dönthetnek arról, hogy a napot biztonsági okokból a helyszínen töröljék. Biztonsági okokból akár verseny közben is törölhetik a feladatot a verseny frekvencián közölve döntésüket! A biztonsági rádió frekvencia a feladatkiíráskor lesz meghatározva.
Start sorrend: Az első fordulón a 2011-es Liga eredmények alapján, a többi fordulón verseny eredmények alapján. Az első 5 tetszés szerint startolhat, a többiek sorrendben. Ha valaki nem akar vagy nem tud elstartolni, akkor 3 perc után a sor végére kell állnia.
Az újrastartolás megengedett az "ablak" ideje alatt.
Óvás: 5000 HUF óvási díj befizetése mellett történhet. Elbírálása 2 héten belül megtörténik. Ha az óvás jogos akkor az óvási díjat visszafizetjük. Az óvást a feladatkiíró bizottság bírálja el. Döntése végleges.

Időjárás: Ha az időjárás nem alkalmas repülésre a napot töröljük.
Alkalmatlan időjárás miatt a forduló leghamarabb a verseny előtti napon törölhető.
A versenyek helyszínét a feladatkiíró 5 fő áthelyezheti az előre meghirdetett helyszínek között.

Starthely szabályok: A versenyeken, minden résztvevő köteles a helyi szabályokat (Eger itt)ismerni és azokat betartani. Mivel a versenyen nincsenek rendezői feladatokat ellátó személyek, így nem áll módunkban a szabályok betartásának ellenőrzése. Amennyiben valaki megsérti a helyi szabályozás valamely pontját úgy a versenyből azonnali kizárásra kerül.

Nevezés:

MINDEN siklóernyős nevezhet a versenyre, aki pilóta jogosítással rendelkezik, kedvet érez a versenyzés iránt, ill. a blogon leírtakat a nevezési díj befizetésével elfogadja.
A verseny egyéni költségeit minden versenyző önállóan fizeti. (szállítások, szállás, stb.)

Nevezési díj: 8.000 HUF/év

AKCIÓS (kedvezményes) NEVEZÉSI DÍJ: 6.000 HUF /év (2012 február 29-ig befizetve)

(Aki az éves nevezési díjat fizeti az jogosult az összes versenynapra igc-t leadni, ami tervezetten14 nap fölött lesz) (a FAI2 versenyek is fizetve vannak!!!)

A nevezési díjat: Auner Amadé (CIB) 10700062-33361400-51100005 számlaszámra kell utalni a közleményben feltüntetve: "LIGA, PILÓTA NEVE"

A verseny fordulónkénti (hétvégi) nevezési díja: 2.000 HUF/nap

A FAI2 versenyek nevezési díja: 8.000 HUF/ 4 nap

Nevezés: Az oldalon található jelentkezési lappal.
A versenyző neve a befizetés után megjelenik a pilóta listán. Egyéb kérdések az info(kukac)aunair.hu címre jöhetnek.

Figyelem! Mindenki saját felelőségére repül! A nevezési díj befizetésével elfogadja a liga szabályait, és azokkal egyetért! A repüléshez szükséges eszköz és jogi feltételekről saját maga önállóan gondoskodik! Az esetleges károkért a szervezők nem vállalnak felelősséget.

A versenykiírásban nem rögzített egyéb kérdésekben én döntök. :)

Milyen volt a 2011 és mik a tervek jövőre.

Először is szeretném megköszönni, hogy komolyan vettétek a Liga versenysorozatait és úgy szerepeltetek mint egy "igazi nagy" nemzetközi versenyen.
Nagyon jó hangulatban teltek a versenynapok és az azt követő esték! :)
Egy kisebb balesettel megúsztuk ami nem repülés közben történt. (Anita púpja!)
Időjárásra sem lehetett panasz a 10!!! értékelhető versenynappal.
Az idén is csatlakoztak hozzánk új "kezdő" verseny pilóták akik a verseny végére már rutinból csinálták a feladatot. A kezdetben gyakori kérdések, és Gps problémák szinte teljesen eltűntek.
A tapasztalt versenyzők segítségével nagyon érdekes és trükkös feladatok voltak kiírva.
Hiányozott több a Magyar Siklóernyős versenyzés élvonalában szereplő pilóta, de akik ott voltak azok mindent megtettek a verseny sikeréért. Köszönöm nekik a segítséget!

Külön köszönet:
Az Eged Eagles Klub tagjainak, akik karban tartották a starthelyeket és a leszállókat.
Molnár Zolinak aki az egri Repteret biztosította számunkra.
Gábornak aki pikk-pakk felcipelt bennünket a hegyre.
Babik Szilárdnak és Detki Árpinak a meteo szakértésben nyújtott segítségben.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján szükség lesz változtatásokra is.

- Az FS értékelő programban szereplő képletet módosítani kell mert a "leszállósok" nagyon lehúzzák a feladatot teljesítő, vagy részben teljesítő pilóták pontszámait.
- Aki nem adja le az igc-t (1-2 napon belül vagy nem juttatja el hozzám e-mailon vagy valahogy) az nem lesz értékelve ill. olyan mintha nem versenyzett volna azon a napon.
- A verseny állandó helyszíne Egerben lesz! (extra időjárás esetén Nyikom!)
-Az újonc kategóriában (max DHV2 vagy EN B) ernyővel lehet indulni.
még ha eszetekbe jut valami ötlet, szívesen megbeszéljük.

Gratulálok a győzteseknek!

Összetett:
1. Babik Szilárd - Ozone Mantra 10.3
2. Detki Árpád - Nova Triton
3. Kovács Béla - Macpara Magus6

Csajok:
1. Lukácsi Emőke - Skywalk Cayenne3
2. Beretka Krisztina - SkyCountry Mystic2
3. Juhász Katalin - Sol Synergy4

Újonc:
1. Juhász Katalin - Sol Synergy4

A verseny hivatalos eredményhirdetése, díjkiosztó időpontja és helyszíne hamarosan....
(tervben van egy repülős hétvége Egerben vagy az MKK díjkiosztóval együtt....)

Sok szép emlékkel eltöltjük a telet és tavasszal toljuk újra!!!

2011 Végeredmény!

Az idei utolsó fordulók

Az meteo előrejelzések igen biztatóak a hétvégére.
A liga idei utolsó 2 fordulója Egerben lesz. (szeptember 10-11)
Felszállítás 9-től a DK-i leszállótól.

Eredmények!

A zárt feladatnak köszönhetően irigy tekintetek kereszttüze és tapsvihar fogadta a hátszélben érkező és leszálló győztest :)

Task 13
Task 14
Augusztus Összetett
Csajok jelenleg
Újonc jelenleg

Még nincs VÉGE! :)
A verseny folytatódik!

Liga 11-12 task Eger

Készül a beszámoló! :)
A repülések is lassan beérkeznek!
Hamarosan eredmény!
Ami már biztos, a hétvége nagy nyertese Szilárd!



Info!

Szombaton reggel 9:00-tól indul a felszállítás a nyugati leszállóból! (nem a DK-i!)
Így tudjátok hol lesz a Liga? :) Aki eseteleg nincs képben az csörögjön.... Vályi Robinak is szóljatok, hogy nem jövőhét hanem most hétvége!!! :) Találkozunk!

Új időpont!

A Pilóta találkozó miatt egy héttel előbb lesz a júliusi Liga verseny! http://www.pilotatalalkozo.hu/
A találkozón lesz megrendezve a PPG Nemzeti Bajnokság is!
Tehát a Liga új időpontja július 16-17!!!

Napdobás :)

Mostantól elkezdődik az eredményeket átrendező változás!
Csak a legjobb 4 eredmény számít! :)
Friss eredmények a jobb oldalon megtalálhatóak :)

Task 9-10

Task 5


Szombaton lezajlott a liga 3. érvényes fordulója (Task5)
Az időjárás kedvezett egy Egri feladat kiíráshoz.A feladat: Eged - Bükkzsérc - Kács - Miskolc (Cora) - Vadna , 64km törtvonalú céltáv.


A szél váltakozó iránya miatt a DK-i és a Dny-i starthelyet is használták a versenyzők. A feladat kiírás jól sikerült, viszont az időjárás nem mindenkinek kedvezett. A célban csak egy pilóta volt a többiek szinte a kurzus teljes vonalán leszálltak.
37 versenyző startolt el. Sajnos 15 pilóta a távminimumot sem tudta elérni, így a FS értékelő program kevés ponttal értékelte a feladatot teljesítő pilótákat.
Egy nagyon érdekes adat! /6/ !!! pilóta ment el forduló pont mellett!
Tanulságosnak bizonyult a több fordulópontos és váltakozó sugarú cilinderekkel tarkított (Verseny!) feladat. Sokan biztosan tanultak a hibákból, és mások hibáiból.

Vasárnapi meteó előrejelzések nem kedveztek a versenyfeladat kiírásához, de helyi repülésre alkalmas volt az időjárás.
A Vasárnapi versenynapot törölni kellett, így nem tört meg az évek alatt ránk telepedett "varázs", mert egyszerűen nem tudunk 2 napot egymás után versenyezni!

Ismét egy nagyon jó hangulatú hétvégét tölthettünk el együtt!
Az értékelés elkészült!
Eredmények: ITT

Liga-infó


A meteo előrejelzések alapján, a hétvégén Egerben lesz a liga következő fordulója!
május 14-15.

Hogy állunk most?

Végre sikerült begyűjtenem (egy kivételével) a repüléseket, és infókat szereznem a pilótákról.
Az értékelésnél nem csak az számít ha valaki nagyot repül, hanem minden pilóta teljesítménye beleszámít a saját és a többiek eredményébe.
A program számára fontos, hogy hányan repülték meg a feladatot, ki hol szállt le, hányan kerültek a leszállóba és hányan voltak akik nem tudtak startolni.
Az XContest verseny utáni pár napos "behalása" nagyban késleltette az értékelést de végre megszületett! :)
Akinek valami észrevétele vagy kérdése lenne az keressen.
Task 4 eredménye
Összesített eredmény
Csajok
Újonc

Task 4


Nagyon sokan eljöttek a Magyar Siklóernyős Liga vasárnapi versenyére.
Az idén ez volt az első olyan versenynap amikor az időjárás is kedvezően alakult.
A meteo előrejelzések alapján a szél beerősödése volt várható délután, így gyors kezdést szerettünk volna korai ablaknyitással.
A feladat kiírás szerint Eged - Tiszanána - Békéscsaba törtvonalú céltáv volt megadva, egyéni időméréssel. A feladat hossza (brutto) 148 km.
Sajnos később kiderült, hogy az oldalszél miatt a feladat nagyon nehezen volt teljesíthető mert a kurzusról "eltolta" a versenyzőket így még az első fordulópontot is nehéz volt elérni. Sokan úgy döntöttek, hogy mivel az első fordulópont elérhetetlen volt számukra így inkább távra mennek.
A starthelyen ragadt pilóták a beerősödő szél miatt nem tudtak elstartolni de akiknek sikerült és el tudott indulni azok közül is sokan a leszállóban találták magukat.

A feladat értékelése még folyik. (az XContest problémás)

A starthelyen megjelent versenyzőkön kívül más pilóták is startolhattak így hatalmas tömeg alakult ki az Ény starthelyen. De a helyszínen lévő pilóták segítségével sikeresen startoltak a versenyzőink is és a "hobby" pilóták is. Ezúton szeretném megköszönni a többiek nevében is a startolásoknál nyújtott segítséget.
A versenyről összegyűjtött fényképek: itt

A Task eredménye ITT található (folyamatosan változik ahogy jönnek be az eredmények)

Task 3 Törölve


A szombati task3 (április 9.) az időjárás miatt TÖRÖLVE!
Vasárnap találkozunk!

Liga-infó

A hétvégére tervezett Liga verseny helyszíne EGER!!!

(április 9-10)

Kérlek értesítsétek a többieket!

A Nyikom leszállóba vezető út csak terepjáróval járható. Várhatóan 2 héten belül nem is lesz használható, személy autóval. Mivel a faluból lehetne csak feljutnunk a starthelyre így a felszállítás kb 1 óra/forduló. Sándor Pistivel és Tamással egyeztetve ügy láttuk, hogy ezt a hétvégét jobb Egerben lejátszani.

Az Egri felszállítás a megszokott módon, zökkenőmentesen működik, és Gábor felkészülve vár bennünket!

Jó időt!

A többi rajtatok múlik! :)

Task 2

Az időjárás előrejelzések miatt sokan nem hittek a napban, és persze azok sem, akik mégis kimentek a hegyhez.
Teljes zárt felhőzetre ébredtünk, de a meteo szerinti délutáni tisztulásban reménykedtünk és abban, hogy talán alkalmas lesz az idő egy érvényes task megrepülésére.
12 után kezdtük a felszállítást és mentünk a Délnyugati starthelyre.
A zárt felhőzet ellenére (bízva az előre jelzett tisztulásban) gyors feladatkiírás következett:
Eged - Bogács - Emőd lett kiírva 31 km. A gyenge szél teljesen befordult Déli irányba. Páran elstartoltak az érkező befúvásokban és átrepültek a Délkeleti oldalra de nem sok sikerrel. A pilóták kezdtek átvándorolni a másik starthelyre, mert talán jobban lehetett startolni a körülményekhez képest.
Páran sikerrel jártunk és sikerült akkora magasságot nyerni, hogy el tudtunk indulni a teljesen bedeszkázott ég alatt, a kiírt feladaton.
Szilárddal és Máté Zolival tekertünk és mentünk az első pontra. Láttuk Ambrót is aki a hegy előtt kicsivel próbál emelkedni de sajna nem adta neki és Noszvajon kikopppant. Láttam Szalai Józsit is vágtatni a hegyre, hogy újra startolhasson, ha jól tudom ő is elcsúszott valameddig.
Szilárd magasabban érte el a pontot így ő tovább tudott siklani. mi Zolival minden kis emelést megbecsülve is kikoppantunk Bogácsnál.
De nem baj mert legalább az első pontot elértük és jót repülhettünk. Hideg volt de vaj sima termikekkel megkezdhettük a Liga versenyt :)
A többiek is jót repültek akik nem tudtak eljönni a hegytől. Unalomig repülhettek végre!

Az idén az FS (FAI hivatalos) értékelő programjával értékelem a verseny eredményeket.
Sok mindent figyelembe véve a program ezt a napot is eredményesnek tekintette, de az értékének megfelelően pontozta is. :)

Task2 eredménye: itt

Fontos Infó!
A szombat este tartott Liga "közgyűlés" elfogadott 2 változtatást.
1. A minimum táv.: 7 km (Egedről a 7 km is, hét kilóméter!) :)
2. Minden repülés után "leszálló" sms-t kell küldeni egy megadott (nem emelt díjas!) számra! :))
ezzel igazolva a napi repülést, és a biztonságos leszállást! (Aki nem teszi annak nem lesz értékelve a napi teljesítménye!)

Task 1

Az erős szél miatt törölni kellett a napot!

Liga-infó

A jelenlegi meteo előrejelzések alapján a holnapi (szombat) task bizonytalan.
A vasárnapi sem sok reményt mutat egyenlőre, de még változhat addig az időjárás.
Mivel az idén a 4 legjobb eredmény számít, így mindenki saját maga dönti el, hogy holnap reggel eljön e Egerbe vagy más programot csinál. A verseny taskot maximum holnap reggel törlöm.

Ünnepi pre Liga verseny eredménye

Mindkét pezsgőt Ács Attila nyerte, mivel a 4 napos ünnep alatt,
8:01:10 időt töltött a levegőben és 54,64 km tett meg összesen.
Gratulálunk neki!
A nyereményét az első Liga versenynapon veheti át!

pre Liga -Task Zéró! :)

Ha már itt a jó idő használjuk ki!
A Magyar Siklóernyős Liga 2011-re regisztrált és befizetett versenyzői között pre Liga versenyt hirdetek! :) amelynek lényege, hogy március 12-15 ig ki repül a legtöbbet!
-Egy üveg pezsgő annak aki a legtöbb repült kilométert teszi meg! (XContest alapján!)
-Egy üveg pezsgő annak aki a legtöbb időt tölti... a levegőben! (XContest alapján!) Repüljetek nagyokat és töltsétek fel a repüléseket.
HA valaki akar még dobhat hozzá felajánlást! :)))))

Támogató

Az egri Don Stefano Pizzéria a Liga versenyzői kártyával rendelkezőknek, a végszámlából 10% kedvezményt ad a verseny támogatójaként!

Köszönjük!

Liga-infó


Folynak a bejelentési és kérelmezési folyamatok de a terv az, hogy 2011 június 10-13 dátummal bejelentjük a FAI felé a liga fordulót.
Június 10 péntek (munkanap) viszont 13 hétfő munkaszüneti nap lesz. Így 1 szabadságból megvan 4 versenynap. A FAI calendarium szerint ebben az időpontban nincs nagyobb verseny, ami esetleg zavarná a külföldi és a hazai versenyzők részvételét. Ez a verseny külön versenyként is értékelve lesz és beleszámít a Liga versenysorozatába is.
A liga versenyre befizetett pilótáknak a nevezés ingyenes!

Liga infó:

Új időpont!: Első versenynapok március 26-27 !!!
Adri (luncso) jelezte, hogy a liga első meghirdetett versenynapja márc. 19. (szombat) munkanap lesz. A márc. 14-et (hétfő) dolgozzuk le. Ennek tudatában szakértsük át a dátumot. (Javaslom a márc. 26-27 dátumot) talán közel lesz a következő forduló ami rá 2 héttel lett meghirdetve) de a március 12-15 hosszú hétvégén egy csomóan terveznek utakat. (Pld. Sirius Tribalj)